2010. december 4., szombat

1. melléklet Előkészítő, kislétszámú és felkészítő osztályok indításának szabályai

A hétéves kort elért, de az iskolai tanulásra még nem képes gyermekek számára legalább nyolc fő esetén előkészítő osztályt kell szervezni. Ennek célja és feladata, hogy a gyermekek egy év alatt behozzák lemaradásukat, és elérjék az iskolaérettséget. 
Az előkészítő osztály után a gyermek – a szakértői bizottság véleménye alapján – vagy normál, vagy kislétszámú vagy gyógypedagógiai első osztályban folytathatja tanulmányait. 
Kislétszámú osztályt ott kell szervezni legalább három, legfeljebb nyolc fővel, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek száma egyébként osztályonként háromnál több lenne. 
Az előkészítő és a kislétszámú osztály megszervezése az iskolafenntartó feladata. 
Legalább nyolc fő egybehangzó kérése esetén az általános iskolának középiskolai felkészítő osztályt is szerveznie kell. A felkészítő osztályban a gyermekek egyéni tanrend szerint haladva pótolják hiányosságaikat, és készülnek fel középiskolai tanulmányaikra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése